Polgármesteri köszöntő
Tisztelettel köszöntöm Honlapunkon!
Szalonna község az Árpád kor óta lakott település. Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén, a Bódva-folyó völgyében a Szalonnai-hegység délkeleti lábánál a Rakaca-víztároló közelében helyezkedik el.
Településünk jelenleg 1086 főt számlál, területén általános iskola, óvoda, háziorvosi és védőnői szolgálat működik. Ezekkel a szolgáltatásainkkal a mikrotérségben élők helyzetén könnyítünk, a környékbeliek problémáit, ügyes bajos dolgait oldjuk meg. Emellett községünk Martonyi és Meszes társtelepülésekkel körjegyzőségként működik.
A világörökség részét képező Aggtelek-Jósvafő 25 km-re fekszik településünktől. Községünk legfontosabb műemléke a XIII. századbeli Árpád-kori körtemplom, amely később egy haranglábbal bővült ki. A település másik fontos műemlék jellegű épülete a XIX. sz. elején épült Bónis-Gedeon kastély. A kastély falán került elhelyezésre Kalász László emléktáblája, aki községünkben élt, dolgozott és alkotott.
Javaslom Önöknek, hogy ha Észak-Borsodban járnak, mindenképpen álljanak meg Szalonnán, mert településünk festői környezete és turisztikai látványosságai kellemes élményekkel ajándékozhatják meg Önöket!
| Balogh Zsolt polgármester |






